::khm::

Tegnap végre bekövetkezett, amitől mindig is féltünk.
1/4 5-kor hívtam az Enket, hogy mi van már, mert általában 1/2 4 körül haza szoktak érni.

Enk: - Az életben maradásért küzdünk - már úgy értve, hogy a cég életben maradásáért, közvetlen életveszély nem volt.
Evet: - Aha. És Vébé?!
Enk: - ... ó! Elfelejtettem érte menni.

Persze az Enk azonnal eldobott kaszát-kapát (skiccpauszt-tűfilcet) és rohant Vébéért. Szerencsére még a nagy gyerekelvivési roham közepén odaért, így Vébé észre sem vette, hogy ott lett felejtve (1 órát túlórázott).

---------------------

Itthon segítettem neki levenni a cipőjét, ő meg a nyakamba borult és azt mondta (túlcsorduló szeretettel): "édesanya! édes. anya", pedig nem is szoktuk ezt a kifejezést használni.

---------------------

Ma reggel úgy lehetett rávenni az öltözésre, hogy megfenyegettük, nem mehet a bölcsibe, ha nem működik együtt.

Annak idején szinte percre pontosan tudtam, hogy Vébének mit kellene épp tudnia, ha átlagbaba lenne.

Most fogalmam sincs, Emkának hol kellene tartania. Nem forog még mindig, az biztos, de így még nem is esett le az ágyról (most nézem, Vébé áprilisban esett le másodszor, tehát Emkának elvileg márciusban kéne (nem leesni, csak forogni)).

Viszont Vébé is kb. ennyi idős volt, mikor megszerette a babatornázót, püfölte a lelógó bigyókat. Mint most Emká.

Emká most 4 hónapos és 2 hetes.

Voltunk ma evangélikus istentiszteleten.

Megkereszteltetjük a kicsiket majd, emiatt járunk beszélgetni egy lelkészhez, de ezt már talán írtam. Ma jutottunk el először istentiszteletre. Vicces volt, mert családi rendezvény volt, sok gyerekkel, akik a padsorok között ültek elöl, párnákon.

Az igehirdetést meg egyszerűen eljátszatta a gyerekekkel a pap lelkész (át kell még szoknom az evangélikus terminológiára).
A tékozló fiú története volt a téma. Ez mostanában több helyről is rám talált, úgyhogy már biztos vagyok benne, hogy jelent valamit a számomra, csak még azt nem tudom, hogy mit.

Utána múzeumba akartunk menni, de borzasztó nagy sor volt a pénztárnál. Gondoltuk előre tolakszunk kihasználva a gyerekeink jelenlétét, de belegondolva, hogy a képek előtt is tömeg lenne, úgy döntöttünk, majd elmegyünk hétköznap.

Kultúra helyett bevásárlóközpontoztunk (én pl. megtaláltam "A" farmert (sajnos 38-as méretű), aminek annyira jó a szabása, hogy még afölött is szemet hunytam, hogy enyhén előre koptatott színe van (az eladólányt meg kérdeztem, hogy van-e valami hasonló, csak nem-farmer, és hozott egy gyönyörű kordbársonyt, így már ünneplős nacim is van a dagadt testemre)).

A házban, ahol az iroda van, van reklám a liftben.

Találjuk ki, a liftreklámok közül melyiket írták a legkisebb, már-már olvashatatlanul apró betűkkel!

Igen, a látássérültek segítésével foglalkozó alapítványét.

Hogy olvassák el a látássérültek?
Miért ilyen pici betűkkel reklámoznak?
Drága a nagy betű?
Ki fogja elolvasni?
Miért nem költik inkább látássérültekre a reklámköltséget?

Szegény kis Emkát beadtam emberkísérletre.

Tényleg:

Az úgy volt, hogy kaptam egy levelet, hogy a CEU babakutató laborja bevenné Emkát a kutatásba, ha nem bánom.
Nem bántam.
Ez a fura sapka az agyi elektromos tevékenységét mérte, mialatt egy nénit nézett a monitoron. Nem video volt, inkább Monthy Python's szerű animáció (csak nem olyan mozgalmas (a néni hol becsukta a szemét, hol belenézett a kamerába, hol elnézett mellette)). Közben különböző hangokon (normális vs gügyögős) mondta a néni, hogy "todaa".
Pár perc volt az egész. Mikor Emká megunta, abbahagyták a vizsgálatot.

Remélem, az derül ki a kutatásból, hogy nincs értelme gügyögni.

Emká egy ikeás kis-památ kapott fáradozásáért.

Kissé rákattantam a ravelry-re és vagy egy évre elegendő kötni-/horgolnivalót raktam be a kedvencek közé, pedig van vagy 5 tervem fejben is, plusz folyamatban is van egy cucc (kantáros gatyó Emkának (a túl nagy lábszármelegítőből fejlesztve)).

Az észt csipkekötésről nem is beszélve.
És ha már itt tartunk, a kívánságlistám elején most a Knitted Lace of Estonia című könyv áll. (Nem is tudtam, hogy regisztrálva vagyok az Amazonon, tekintve, hogy még soha nem rendeltem onnan semmit, de a szokásos email-jelszó párossal sikerült belépnem, csak az eladó pont nem szállít Magyarországra.)

Mindenesetre zsibong az agyam a mintáktól.

Ja és szereztem univerzális sorszámlálót, a Blahához közeli Burda boltban volt. A Westendben nem volt és Arzénka tapasztalatával ellentétben azt állították, hogy soha nem is tartottak ilyesmit.

Szépséges pacskert lehet nyerni.

Szeretném.

Az Enk a síelésből* hozott nekem egy csomó (legalább 2 kg) fonalat.

Ilyet meg ilyet meg még egy fajtát, amit most nem találok.
Már rendeltem is tűt hozzá (kötőt és horgolót is), mert az Enk persze honnan is tudhatta volna, hogy ezekhez nincs.

*nem a sípályáról, a barátjának a várandós felesége síelés helyett talált egy fonalboltot.

Új játékot találtam ki: alvás.

Leterítjük a játszószőnyeget a nappaliban, rátesszük a párnákat, lefekszünk (Pama és Vava is, természetesen), "betajózunk" és alszunk. Vagyis azt játszuk, hogy alszunk. Mindenesetre pár perc pihenő nekem, amíg Vébé nem szól, hogy "na, felkeltünk".

Vébe legutóbb azt kérte, hogy Emká is feküdjön közénk. Tiszta idilli volt, amíg Emká bőgni nem kezdett, ő ugyanis utál feküdni.

Ma voltam utoljára Calcimusc-injekciózáson.

Szerencs, hogy az orvosoknak ilyen egységes a véleménye, mert eddig a muszáj-injekcióként-beadni-tól az igya-meg-az-ampulla-tartalmát-on át az elég-egy-sima-Ca-pezsgőtablettát-meginni-ig terjedő skálát maximálisan kihasználták.

A mai orvos szerint minden 3. embernek van az élete során 1× akut csalánkiütése, ami legtöbb esetben nem tér vissza. szerinte fölösleges volt vért venni tőlem allergiateszteléshez és hagyjam abba a diétát, nyugodtan egyek bármit.
Ennek örömére az első szembejövő kávézóban ittam egy tejeskávét. Egészen fel vagyok pörögve tőle.