Tegnap végre bekövetkezett, amitől mindig is féltünk.
1/4 5-kor hívtam az Enket, hogy mi van már, mert általában 1/2 4 körül haza szoktak érni.
Enk: - Az életben maradásért küzdünk - már úgy értve, hogy a cég életben maradásáért, közvetlen életveszély nem volt.
Evet: - Aha. És Vébé?!
Enk: - ... ó! Elfelejtettem érte menni.
Persze az Enk azonnal eldobott kaszát-kapát (skiccpauszt-tűfilcet) és rohant Vébéért. Szerencsére még a nagy gyerekelvivési roham közepén odaért, így Vébé észre sem vette, hogy ott lett felejtve (1 órát túlórázott).
---------------------
Itthon segítettem neki levenni a cipőjét, ő meg a nyakamba borult és azt mondta (túlcsorduló szeretettel): "édesanya! édes. anya", pedig nem is szoktuk ezt a kifejezést használni.
---------------------
Ma reggel úgy lehetett rávenni az öltözésre, hogy megfenyegettük, nem mehet a bölcsibe, ha nem működik együtt.


